Miért nem működnek a társkereső alkalmazások (és mi működik helyettük)

Ismered az érzést. Megnyitod az alkalmazást, végiggörgetsz az arcok végtelen áradatán, jobbra húzol valakit, aki szimpatikusnak tűnik, és aztán: csend. Vagy ami még rosszabb, egy beszélgetés, ami három üzenet után elhalt. Hetek, hónapok, néha évek után a Tinderen, Bumble-ön vagy Hinge-en azon tűnődsz, hogy vajon te vagy-e a probléma.

A rövid válasz: nem. A rendszer a hibás. Naponta milliók húzogatnak abban a reményben, hogy megtalálják a hozzájuk illő társat. A tudományos kutatás azonban kiábrándító képet fest. Azok a tényezők, amelyek alapján a társkereső alkalmazások párosítanak (megjelenés, rövid bemutatkozás, közös érdeklődési körök), gyakorlatilag semmilyen előrejelző értékkel nem bírnak a hosszú távú kapcsolati siker szempontjából. Ez nem vélemény. Ezt igazolják többek között a Northwestern University és az ELTE kutatói újra és újra.

A húzogatás problémája: mit mond a tudomány

2012-ben Eli Finkel pszichológus átfogó elemzést publikált az online társkeresésről a Psychological Science in the Public Interest folyóiratban. Következtetése egyértelmű volt: a társkereső platformok kapcsolatteremtési módja alapvetően korlátozott. A profilinformációk alig jelzik előre, hogy két ember boldog kapcsolatot fog-e építeni.

"No compelling evidence supports the matching of prospective partners on the basis of similarity."

— Finkel et al., Psychological Science in the Public Interest, 2012

Öt évvel később Samantha Joel és munkatársainak nagyszabású tanulmánya (megjelent a Psychological Science-ben, 2017) megerősítette ezt a képet. Gépi tanulás segítségével a kutatók több száz randizó adatait elemezték. Az eredmény: az egyéni jellemzők, mint a személyiség, preferenciák és értékek, alig tudták megjósolni, hogy két ember között lesz-e kémia. Mi jelezte előre, hogy egy találkozó sikeres lesz? A két ember közötti egyedi dinamika. És ez a dinamika pontosan az, amit egy profil nem mutat meg.

"The variance in desire was almost entirely a property of the dyad, not a property of the individual."

— Joel et al., Psychological Science, 2017

Dopamin és a húzogatás-hurok

A húzogatás változó jutalom-hurokként működik. Ugyanaz a mechanizmus, ami a nyerőgépeket addiktívvá teszi, be van építve a Tinder és hasonló alkalmazások dizájnjába. Minden egyes húzás eredményezhet egy találatot, és ez a kiszámíthatatlanság dopamin-löketeket ad. A KU Leuven kutatásai megerősítik, hogy ez a felépítés arra tanítja az agyunkat, hogy gyorsan és felszínesen ítéljünk. Pontosan azok a tényezők, amelyek a legkevésbé jelzik előre a jó kapcsolatot.

Az eredmény: órákat töltesz húzogatással, rövid ideig izgatott vagy egy találattól, de utána üres érzéssel maradsz. Ez nem személyes kudarc. Az alkalmazás dizájnja pontosan úgy működik, ahogyan tervezték.

Az algoritmus nem a te érdekedben dolgozik

A társkereső alkalmazások addig keresnek pénzt, amíg a platformon maradsz. Ez a bevételi modell ellentétben áll azzal, hogy segítsenek partnert találni. A Tinder algoritmusa ELO-szerű pontozási rendszerrel működik: a népszerű profilokat gyakrabban mutatja, ami azt jelenti, hogy egy kis csoport aránytalanul sok találatot kap. A legtöbb felhasználó számára ez frusztrációt, kevesebb láthatóságot és azt az érzést jelenti, hogy nem elég jó. Egy tanulmány megerősíti, hogy a legtöbb társkereső alkalmazás elsődleges célja az, hogy fizetős előfizetést vegyél, nem az, hogy segítsen megtalálni a szerelmet.

Mi jelzi előre valójában, hogy egy kapcsolat sikeres lesz-e

Ha nem a megjelenés és a közös hobbik, akkor mi? Az elmúlt 40 év kapcsolatkutatása következetesen ugyanarra a három tényezőre mutat.

Először: kötődési kompatibilitás. A kötődési stílusod határozza meg, hogyan reagálsz az intimitásra, a konfliktusokra és a távolságra. Egy szorongó kötődésű személy egy elkerülő kötődésű személlyel statisztikailag a leginstabilabb kapcsolatot hozza létre. A jó párosítás azzal kezdődik, hogy megértjük egymás kötődési mintázatait.

Másodszor: érzelmi válaszkészség. Sue Johnson kutatásai, az Érzelmileg Fókuszált Terápia megalapítójáé, azt mutatják, hogy az érzelmi elérhetőség, válaszkészség és elköteleződés képessége képezi minden egészséges kapcsolat magját. Ezt az ARE modellben foglalja össze: Accessibility (Elérhetőség), Responsiveness (Válaszkészség) és Engagement (Elköteleződés).

Harmadszor: konfliktusjavítás. John Gottman több ezer páron végzett kutatásai azt mutatják, hogy nem a konfliktusok hiánya teszi sikeressé a kapcsolatot, hanem az a képesség, hogy egy vita után újra közeledni tudjunk egymáshoz. Az úgynevezett javítási kísérletek a kapcsolati stabilitás legerősebb előrejelzői.

"The success of a relationship depends not on whether there is conflict, but on whether repair attempts are effective."

— John Gottman, Gottman Institute Research

A megoldás: párosítás azon tényezők alapján, amelyek számítanak

Képzelj el egy társkereső alkalmazást, amely nem aszerint párosít, kit találsz vonzónak, hanem aszerint, ki illik hozzád a legjobban a tudományosan fontos tényezők alapján. Nem végtelen fotóhúzogatás, hanem egy rendszer, amely méri a kötődési stílust, a konfliktusstílust és az érzelmi válaszkészséget, és ezek alapján választja ki a párokat.

Pontosan ezt csinálja a Onedayte. Egy Kötődési Szkennen és egy MI-alapú Randidoktor beszélgetésen keresztül feltérképezi azokat a kapcsolati mintázatokat, amelyeket a hagyományos alkalmazások teljesen figyelmen kívül hagynak. Az eredmény: kevesebb találat, de olyan találatok, amelyek valóban számítanak.

Források: Finkel (2012), Joel et al. (2017), Gottman Institute